A Mezőcsáti Református Egyházközség istentisztelettel egybekötött ünnepélyes projektzáró rendezvényt tartott március 4-én pénteken délben a református templomban, melyen a Dr. Enyedy Andor Református Óvoda és Bölcsőde bölcsődei egységének bővítéséért adtak hálát.

Az ünnepi istentiszteleten Szűcs Endre egyházkerületi főjegyző hirdette Isten igéjét a Jn 6,1-15 alapján. Igehirdetésében szólt arról, hogy a bölcsőde megnyitójának ünnepén, amikor a mezőcsáti gyülekezet a gyermekek között végzett misszió elhivatottjaként egy újabb meghatározó lépés tett iskolahálózatának gazdagításáért, különös hangsúly kell helyezni a fölfelé irányuló hálaadásnak. A főjegyző beszélt arról, hogy az ember az Isten közelében találja meg rendelt helyét. Így adott hálát az új intézménybe beíratott bölcsődésekért, a szülőkért, a nagyszülőkért, a pedagógusokért, és az alapító egyházközség vezetőségéért és tagjaiért, akik Isten közelében lévő megtalált helyként tekinthetnek az új bölcsődére.

Az általános iskolások zenés és verses hálaadó műsora után Gazda István szüleikkel együtt invitálta be az új intézménybe beíratott gyermekeket, akikre igeversek kíséretében ezekkel a szavakkal kért áldást az esperes: ?Az Isten áldása legyen ezeken a kicsiny gyermekeken továbbra is, erősítse meg szüleiket erővel, egészséggel, hittel és szeretettel, hogy fölnevelhessék a rájuk bízott drága kincseket.”

?Fontos, hogy milyenek az egyetemeink, de még fontosabbak, hogy milyenek az óvodáink és bölcsődéink, hiszen életünk folyamán ezek az első nevelési intézmények, melyekkel találkozunk.” – kezdte meg köszöntését Szászfalvi László egyházügyi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár, majd felhívta a figyelmet a nevelés mellett az épített környezet fontosságára is. Köszöntő gondolataiban rámutatott arra, hogy a református egyház felismerte a bölcsődék és óvodák jelentőségét, hiszen ezen férőhelyek száma évről-évre növekszik, mellyel a demográfiai tendenciák ellenére is nagy hiányt töltenek be. ?Bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben gyarapodjanak a gyermekek” – fogalmazta meg Szászfalvi László azt, amire ma a 6 éves kor alatti gyermekeknek szüksége van, s köszöntésében megállapította, mindez megvalósulhat a mezőcsáti református intézményben. Köszöntése végén az államtitkár áldást kért az intézmény és a gyülekezet életére.

Gazda István a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese, egyben a helyi gyülekezet lelkipásztora beszámolt az építkezés és a pályázás menetéről, melyben egészen a 2008-as pályázati kiírástól kezdve felsorolta a munkálatok főbb állomásait, egészen az istentisztelet előtt megkapott használatba vételi engedély aláírásáig. Köszönetmondását és beszámolóját Gazda István esperes így summázta ?Tele van a szívem örömmel és jóérzéssel”, majd utalta arra, hogy nagyon hosszú lenne mindazok nevét felsorolni, akik szebbé tették jelenlétükkel ezt az ünnepi alkalmat. A köszönetmondás után emlékplakettek átadásával is kifejezték köszönetüket mindazoknak, akik kiemelten hozzájárultak a bölcsőde elindulásához.

Az alkalmat határon túlról érkező vendégek is köszöntötték, először Papp Béni a Marosvásárhelyi cserealjai református gyülekezet lelkipásztora, majd Nagy Ákos Róbert gömöri református esperes kért áldást az ünneplő közösségre. Az istentiszteleti alkalom után a nemzeti színű szalag átvágásával avatták fel az általános iskola szomszédságában lévő bölcsőde épületét, majd lehetőség nyílt annak bejárására is.

Rácsok András

forrás: www.tirek.hu

Statisztika
  • Megtekintett oldalak : 26227
  • Egyedi látogatók : 8546
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 9
  • Egyedi látogatók 24 órája : 6
PageRank ikon ingyen